2007. december 20., csütörtök

Meghosszabbított szünet

Igen, kissé meghosszabbítottam a téli szünetet: elkaptam ugyanis valami vírust. De nem vészes, éppen gyógyulok ki belőle. Vigasztalódom azzal, hogy ha már ki kellett hagynom a jó kis karácsonyi osztálybigyót, legalább kihagyom az utólsó iskolanapokat is. Van mit csinálnom. Még jónéhány karácsonyi ajándék nincs kész, pedig már októberben elkezdtem mindent aprólékosan eltervezni.
És még egy dilemma: pár barátnőmmel még régebben elhatároztuk, hogy elmegyünk korcsolyázni a szünetben, a karácsony utáni első csütörtökön. Addigra biztos felgyógyulok, szóval nem is ez a probléma, csak az, hogy egy másik osztálytársam meg küldött egy üzenetet, amiben az egész osztályt arra kéri, hogy ha tud, menjen ki holnap a városligeti műjégre. Nem tudom, elmehetek-e, és hogy ezután kell-e még egyszer elmenni ugyanoda hat nap múlva, és hát szorít az idő.
Újabban rákaptam az indiánregényekre. Korábban csak Mayból olvastam néhányat, Winnetou-t és társait. De pár napja szülői tanácsra elkezdtem Az utolsó mohikánt Coopertől, és most a Nagy indiánkönyv felénél tartok. :-) Cooper valóban sokkal leíróbban, részletesebben és élvezetesebben ír, mint Karl May, akinek a regényei bár gyorsabb cselekményűek, és kisebb gyerekeket kétségkívül jobban érdekelnek, de másodjára olvasva őket az ember már észreveszi, hogy alig magyaráz meg, mutat be valamit.

2007. december 12., szerda

Események

Hmm... Már elég régen nem blogoztam! Na jó, most már tényleg elkezdem, amúgy igazából. És most már van is mit írnom - gimibe járok!! Kicsit későn értesítem erről a világot, de annyi baj legyen. És van egy saját website-om is: www.mindennap.lapunk.hu
Most mennem kell, de hamarosan folytatom az írást.

2007. április 11., szerda

Vége a szünetnek...

Ma volt az első iskolanap a tavaszi szünet óta. Meg kell jegyeznem, hogy, bár szinte egész végig pihentem, most fáradtabb vagyok, mint a szünet előtt. Lehet, hogy nem fáradtam el eléggé és így nem tudtam jól kialudni magam?

2007. április 8., vasárnap

Újra blog

Már április van, és én tél óta szinte semmit nem jegyeztem fel! Nos, azt hiszem, most újult erővel vetem bele magam ebbe.
Tegnap lettem 12 éves. Ajándékba egy új biciklit, egy könyvet, ruhákat és két levelezőkészletet kaptam nagyon szép dobozokkal. Egy csomóan gratuláltak telefonon, e-mailben és "élőben" is. Nagyon jó napom volt.
Ma pedig húsvét van. Ezenkívül tombol a tavaszi szünet. A megérdemelt pihenés!
Nemrég egy kicsit megbetegedtem. Szerencsére semmi komoly, kis láz és nátha, illetve azért nem komoly, mert idejében elkezdtük kezelni. Még most is tart, de egy-két nap múlva remélhetőleg teljesen felépülök.