Telefontragédia

Évad utolsó infóórája!
A tegnapi nap igen különleges volt.
Egyik tanárnőm meghívott engem és Szemit fagylaltra, és beszélgettünk egyet a Károlyi-kertben.
Előtte sikerült besuvasztanom a telefonomat a táskámba (amit sohasem szoktam), billentyűzár nélkül (amit szintén nem), és miközben boldogan szökelltem hazafelé, a kis drága össze-vissza ugrált a táskámban, és elesemesezte az összes pénzemet! Vagyis elküldte Nadinak húsz példányban legutóbbi üzenetemet, miszerint "Oké, köszi!", és ezt megtoldotta néha egy-egy sokat mondó hozzáfűzéssel, "wwsnw!", majd ugyanezt sikerült továbbítania néhány embernek, akit a névjegyzékből véletlenszerűen sorsolt ki. Mire ijedten észrevettem, hogy "hovátűntatelefonom?!" és "hányóralehet?!", már a Ferenciek terén jártam, rögtön vissza is száguldottam az iskolába. Ajtón, föciterembe be (úgy emlékeztem, hogy valamit betettem a padba óra közben), dobogó szívvel benéztem minden padba, nincs ott! Úgy döntöttem, mielőtt felfutok négy emeletet lélekszakadva, és vagy ötvenszer elbotlok iskolatársaim nagy örömére, alaposan átnézem a tatyómat, hátha ott van. Hát ott volt! A gutaütés kerülgetett, és ekkor megláttam, hogy távollétemben üzenetem érkezett. Na bumm! "Értesítjük, hogy egyenlege 300 Ft (ill. 5 perc) alá csökkent!" Mondhatom, a telefon nem lazsált, még a betűméret is át volt állítva.
Meglehetősen emelkedett hangulatban szaporáztam hazafelé. A kisföldalattiban bekapcsoltam az "István, a király"-t az mp3-amon. "Őseink törvényét néked is tisztelned keeell!" Mindig megnyugtat, ha olyan zenét hallgatok, aminek története van, jól el lehet rajta töprengeni. És itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy annak, amit hallgatok, muszáj egy musical, vagy jelen esetben egy rockopera részének lennie, hanem arra, hogy akár én is kitalálhatok hozzá egy történetet. Ezzel is elvagyok. És, mint mondtam, megnyugtat. :)