Odakint most is sűrű csillagporhálóként hull a hó... És ma volt az utolsó iskolanap! Két teljes szabad hét és még egy nap vár rám. Ezalatt sok mindent fogok csinálni, amit már régen terveztem, többek közt festeni fogok (csak előbb szerzek hozzá festéket), és az öcsémmel minden eddiginél lelkesebben fogjuk olvasni A Gyűrűk Urá-t, amit a múlt hétvégén kezdtünk el. Általában én olvasom fel neki, és egy-egy részlet végére érve egy kicsit beszélünk róla, ő megkérdezi azt, amit elvileg majd csak A szilmarilok-ból kellene megtudnia, én pedig elmondom neki, szép részletesen. Persze ő is szokott belőle olvasni magának. Nagyon jó érzés, hogy valakivel tényleg annyit beszélhetek erről, amennyit csak szeretnék. Amúgy általában is sokan vannak körülöttem, akik szívesen meghallgatnak, de ő maga kérdezi meg, és tényleg kíváncsi rá.
Visszatérve a hóra, ma volt egy kis kalandom. Jó sokat fagyoskodtam egy buszmegállóban. XD Nem tudom, talán a hó miatt akadt el a busz, de csak nem jött. Én meg álltam, próbáltam mozgatni a lábujjaimat a csizmában, és néha leráztam a hajamról a havat. Aztán miután végre megérkezett a csodák eme szélsebes járgánya, az egész út során csöpögött a hólé a sapkámról. Hazaérve viszont a lakáskulcsot nem találtam. Hát ez már szinte fájdalmas volt: ott álltam a kapu előtt, minden ujjam elgémberedett, úgy éreztem, elképzelhetetlenül boldog lennék egy lavór forró víztől, fölöttem a lámpán temérdek pelyhet világítottak át, a kaputelefon tönkrement, az ajtó zárva volt. Végül persze bejutottam (és még a kerítésen sem másztam át, pedig arra is képes lettem volna), és a forró vizet illetőleg is igazam volt, mármint tényleg nagyon jólesett.
2009. december 19., szombat
2009. december 14., hétfő
December
Rég nem írtam ide. Pedig sok minden történt... Először is: csütörtökön tartjuk az osztálykarácsonyt, persze még félig sem vagyok kész az ajándékokkal. Október óta várom ezt az időszakot, és mégis az utolsó pillanatokban leszek kész. Már ha kész leszek.
Ma pedig oboavizsgám lesz, pontosan... egy és háromnegyed óra múlva. Csak két rövid darabot fogok eljátszani, és már volt próbavizsgám is, de akkor is! Ráadásul belebonyolódtam a nádjaimba (abba fúj bele az ember), tegnap sikerült csak eldönteni, hogy melyiket tudom jelen pillanatban a legtöbb sikerrel használni.

2009. október 24., szombat
Turner és Itália
Október 24-én megnéztük ezt a kiállítást a szüleimmel. Nagyon tetszett.Ki voltak állítva Turner vázlatfüzetei, ami külön nagyon érdekes volt. Alig látható, elképesztően pontos kis vonalakkal rajzolt. Egy helyen egy kis méretű oldalra tizenkét apró rajzot készített. A legtöbb rajzát kifestette akvarellel, és aztán ezt mutatta meg a lehetséges megrendelőknek.
Ez volt az utolsó előtti lehetőség, az egész kiállítás 25-én befejeződött. Örülök, hogy sikerült megnéznem. :3
2009. október 15., csütörtök
Lelkesedem
Valahol olvastam, hogy elkészítik az Alapítvány-regények filmváltozatát. Nagyon örülnék neki. Persze azzal is számolni kell, hogy csapnivalóan sikerül, és most nem csak arra gondolok, hogy Hari Seldon alacsonyabb vagy magasabb lesz 173 centinél, hanem például arra, hogy egy merő űrcsata és robotinvázió lesz az egész. Ennek ellenére nagyon remélem, hogy lesz film, mert még egy vacak feldolgozás is jobb a semminél. Párszor magam is elgondoltam, hogyan filmesíteném meg én. Valószínűleg először leforgatnám magukat az Alapítványokat, aztán Seldont, aztán pedig Trevize-t. Kiváncsi vagyok, van-e rajtam kívül, akit ennyire érdekel ez az egész.
2009. szeptember 7., hétfő
Szeptember
A napok egy szokványos második iskolahét módjára telnek, többnyire jókedvűen, ráérősen és egy kicsit izgatottan. Igazából nincs is nagyon mit írnom, hacsak azt nem, hogy most indulok az oboaóra-beosztásomért. Oboázni fogok!!
2009. augusztus 31., hétfő
Lovat rajzolok az utolsó nyári napon
Na igen, ma van az utolsó nap a nyárból. Mostanra sikerült megbarátkoznom a gondolattal. Vettünk egy csomó szép új füzetet, már alig várom, hogy írhassak beléjük. És a lányok is hiányoznak már, meg az az örökzöld hangulat, mi belengi szeretett iskolám termeit. :)
Elhatároztam, hogy megtanulok lovat rajzolni. Ez az ötlet onnan jött, hogy újraolvasom A Gyűrűk Urát, és a harmadik könyvben (a könyv nem ugyanaz, mint a kötet, ezt ne felejtsétek el) nagyon megtetszett Théoden király csarnokának leírásában az a szőnyeg, ami az ifjú Eorlt ábrázolja. Úgy gondoltam, le kéne rajzolni, és ekkor tudatosult bennem, hogy én nem tudok lovat rajzolni. Ha végül elkészül majd, mindenképpen eldicsekszem vele. :3

2009. augusztus 16., vasárnap
Tiszainoka után

Nos, visszatértem az inokai iskolai táborból!
Először is: többen voltunk, mint tavaly, főként azért, mert jöttek az alkotótáborosok is, akik bár alkotni nem sokat alkottak (a tiszaparti szobrokat leszámítva), nagyon jó fejek voltak. Mi viszont a lányokkal igen, festettünk és rajzoltunk.
Háromszor is mentünk kenuzni (én személyesen kétszer), ezenkívül elutaztunk Cserkeszőlőre, a kihagyhatatlan élményfürdőbe. Idén közös elfoglaltságaink nem csupán a kentezésre szorítkoztak, hanem egy rakás másféle kártyajátékot is megtanultunk. A fiúk ezen kívül trashpingpongot is játszottak, ami abból állt, hogy mindenki felkapta az első keze ügyébe kerülő tárgyat, és azzal játszott. XD
Ezen kívül vittem magammal könyvet is; végül a Húrin gyermekei mellett döntöttem.
A két kép közül a felső tavalyi, a másikat, a nyírfásat viszont idén készítettem.
2009. augusztus 5., szerda
Már augusztus?!
Rövid lesz ez a nyár. Nem először, persze... De akkor is, ez azon kevés nyarak egyike, amelyeket nem untam meg, amint elkezdődtek. Azt hiszem, azért, mert az utóbbi két tanév olyan nehéz volt az eddigiekhez képest. Lehet, hogy mostantól mindig ezen az üzemmódon maradok?
Annyi mindent terveztem még! Például meg szeretnék tanulni tündéül (már letöltöttünk egy magyar-sindarin szótárat, és van egy saját szótárfüzetem is), elolvasni egy rakás könyvet, megvarrni a Borongány-figurákat (valószínűleg csak karácsonykor adhatom majd át őket), zöld ágra vergődni az osztályhonlappal, és végül még nem ártana tanulnom egy keveset.
Egyébként holnap indulok Inokára! Ha visszajöttem, elmesélem, hogy miben változott tavaly óta a hely, az osztály és a rengeteg szúnyog. Ma már pakolok. :)

2009. július 28., kedd
Tudósok és fantaszták
Science fiction ismét! És ezúttal nem csupán áradozás következik, hanem komoly elemzés.

Megpróbálom elmagyarázni: adva van egy funkció (egy bolygó számára például), amit valaki (esetünkben valószínűleg Isaac Asimov) kitalál. Később készül egy paródia, a Galaxis Útikalauz stopposoknak, mely Asimov Encyclopedia Galacticáját parodizálja már a címével is. Majd, ismét évek múltán, George Lucas elkészíti a Star Wars sagát, melynek világa tulajdonképpen - bármennyire is szeretem, ezt azért el kell ismernem - a fent említett Asimov univerzumának leegyszerűsített változata, vagy legalábbis sok elemet kölcsönöz belőle. A történet ugyan más, de itt van a legtöbb hasonlóság, mint például a kísértetiesen hasonlító Alpha és Kamino, valamint Trantor és Coruscant bolygók. Ez persze nem baj - hiszen a Star Wars már a beköszöntő mondataival is népmesei légkört kíván teremteni, amibe bőven belefér más történetek elemeinek felhasználása.
Vannak különbségek is azok között a dolgok között, melyek mindhárom műben előfordulnak, és ezek pont a művek jellegzetességéből erednek: az alapos, valósághű és "tudományos" Asimov például a hiperűrutazást bonyolult folyamatként mutatja be, mint amilyen az a valóságban is lehetne, míg a Star Wars-ban kétpercenként ugrálnak a hipertérben, és Han Solo éppen csak amiatt zavartatja magát, hogy ne siesse el az egyébként öt másodpercet igénylő és kellő óvatossággal teljesen biztonságos manővert.
Az igazság az, hogy még kevés sci-fi-t olvastam/néztem, úgyhogy simán lehet, hogy amit én Asimovnak tulajdonítok, azt valójában valaki más is megírta már korábban (bár nehezen tudom elképzelni róla, hogy sokat másolt volna). Lehet, hogy mások már régen észrevették ezt az egészet, de nekem még újdonság, és a továbbiakban is bővíteni fogom a listát.
További jó nyarat mindenkinek!
U.i.: Fiúk, ha tudnátok, milyen nehéz nálatok táblázatot használni...!

2009. július 26., vasárnap
Tiszainoka előtt
Egészen be vagyok zsongva az idei tiszainokai tábortól. Tavaly már áradoztam róla, és azt kell mondanom, minden bonyodalom ellenére és miatt nagyon tetszett. (Bonyodalomnak számít például kétszáz huhogó bagoly a fejed fölött.)
Még egészen pontosan... huszonegy nap van hátra. Sebaj! Nagy dilemmám: vajon magammal vigyek-e egy kötet Asimovot, vagy nélkülözzem Seldonékat egy teljes héten keresztül?

2009. július 15., szerda
J. D. beköltözött!
Megérkezett az öcsém tengerimalaca, ifj. John Dorian! Még alig hat hetes, barna-fekete foltos és nagyon jók a reflexei. Két napja lakik nálunk, és tegnap rájöttünk, hogy a gyermekláncfű friss és tiszta levelét sokkal jobban szereti, mint a tangerimalactápot, viszont - bár inkább télen érdemes neki adni - megeszi a savanyúbb almát és a répát. Az utóbbi két nap azzal telt, hogy próbáltuk kipuhatolni, mit is szeretne. Találtunk honlapokat, ahol pontosan leírják, hogyan kell gondozni, de még így is egyik aggodalomból a másikba estünk - hol attól féltünk, hogy túl kevés vizet iszik, hol attól, hogy túl sokat. Mindenesetre most már elég sok szaktudással rendelkezünk malacügyben, és J. D. nagyon aranyosan ugrál és futkos örömében, miután teleette magát gyermeklácfűvel.:)
2009. július 4., szombat
Galaxia?
Pár napja kalandparkban voltunk a családdal. Remek volt. Két pályán mentünk csak végig az öcsémmel, mert a harmadiknál esett az eső, de így is nagyon élveztem.
Most pedig vissza a címhez: én és a testvérem most olvassuk Isaac Asimov műveit (már említettem), és én már befejeztem az utolsó kötetet, ami egyébként még nem sokat jelent, mert kettőt kihagytam, és utólag fogom bepótolni. Aki még nem olvasta, de tervezi, az itt most álljon meg, mert az alábbi sorok tartalmazzák a végkifejletet is.:)
Nos, a sorozat utolsó két regénye felvet egy kérdést, mégpedig hogy mi legyen a galaxis jövője. Golan Trevize-t, az Embert, Aki Mindig Helyesen Dönt állítja válaszút elé egy bolygólény, Gaia. Ez tulajdonképpen egy bolygó, amelyiknek minden egyes tagja egynek tartja magát a bolygóval. Még az élettelen részei, még az utolsó kis kavics is egyenlő Gaiával. Közös emlékezetük és bolygóöntudatuk van. Nos, Trevize-nak három lehetősége van:
1., a hamarosan megalakuló Második Galaktikus Birodalom ugyanolyan lesz, mint az első, azaz császári uralom, technikai versengés, aztán sok évszázados anarchia, amikor összeomlik;
2., a Seldon-tervnek megfelelő Második Galaktikus Birodalom, a mentalista Második Alapítvány irányításával;
3., Gaia galaxisméretű változata, Galaxia.
Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Az első lehetőségnél egyáltalán nem sérül az egyén akarata és jogai, viszont az emberiség a tőle megszokott határozottsággal fog egyenes úton belezúgni egy világválságba, galaktikus háborúba vagy az évezredes barbárságba. A másodiknál ugyan lesz egy uralkodó réteg, amely mentalistákból áll majd, ők pedig egy előre meghatározott Tervet követnek majd, de itt a többi ember jogosan félhet: ki tudja, hogy ki és mikor áll a Második Alapítvány mentális befolyása alatt? És hiába mondod nekik, hogy ezt az egészet Hari Seldon találta ki, bízzatok benne, idáig is az ő Tervét követtétek, a többség nem fog bízni még a szomszédjában sem, hátha ő is csak az agyát akarja befolyásolni. Pedig ez a megoldás határozottan tartósabb lenne, és az egyéniség itt sem sérül, kivéve a válsághelyzeteket, amikor nincs más megoldás.
És most jön az érdekes rész. Galaxiában mindenki boldog lenne, hiszen az egyének boldogsága összeadódik. Mindenki többnyire egyenlő, senki sem fél a másiktól. A gondolatokat megosztják egymással, és veszély esetén a galaxis részei megvédik egymást. Viszont nincs egyéniség. Nincsenek lázadók. Persze nem valószínű, hogy Galaxia válságba kerülne... Nincsenek művészek, a társadalmi rendnek ellentmondók.
Trevize Galaxiát választja. Főként azért, mert gyanakszik rá, hogy - más galaxisokban - vannak nem emberi intelligens életformák, akikkel a Seldon-terv nem számolt, akikkel, ha úgy adódna, az önálló egyének nem tudnák felvenni a harcot, csak egy egységes, összekovácsolódott galaxis. És persze régi barátunk, az emberiséget kitűnően ismerő, húszezer éves R. Daneel Olivaw is ezt javasolja.
Tudjuk, hogy ez mese. De azért el lehet gondolkodni rajta, hogy mi mit választanánk... Persze mi korántsem döntünk mindig helyesen, és annak alapján, amit én itt most leírtam, még nem is lehet dönteni. De azért érdekes, nem? Asimov itt fejezte be a történetet. Mások még írtak hozzá, ezeket a regényeket én mostanáig még nem olvastam el. Kíváncsi vagyok rá, mások mit gondolnak erről.

2009. június 28., vasárnap
Június végére
Az utóbbi két hétben háromszor néztem meg a Titanicot. Lehet, hogy érzelgős vagyok, de szerintem nagyon jó film. Életemben összesen négyszer láttam, kétszer angolul és kétszer magyarul - angolul azért, mert a miénken nincs magyar szinkron.
Ma pedig voltunk a Coffeeshop Companyban. Mostanra ez egyfajta törzshellyé vált. Tavasszal, miután elolvastam A Gyűrűk Urát, a lányokkal kiosztottuk, hogy melyik könyvbéli helyszínnek milyen létező hely feleljen meg, és nem véletlen, hogy közös megegyezéssel a Coffeeshop Company nemes intézménye lett Völgyzugoly, az Utolsó Meghitt Otthon a Tengertől keletre.:)

2009. június 25., csütörtök
Indul a mandula!
Jó reggelt!
Végeztem egy kis átalakítást itt. Elég sokat ahhoz, hogy szívesebben kezdjek írni. Remélem, tetszik.
Egyébként nyár van! És - tadadadaam - kitűnő lettem! Persze jellemző, hogy egyazon lendülettel le is késtem az évzárót (az iskolai honlapon 15 óra volt kiírva - hallucináltam volna?), de mostanra már minden elrendeződött. Az évzáró után N. filmnézős bulit tartott a lányokkal, ahová én is szerencsésen - igaz, egy óriási forgalmi dugón keresztül - elértem. Remek volt!
Isaac Asimov teljes Alapítvány-Birodalom-Robot univerzumából (a továbbiakban csak ABRU) már két kötetet elolvastam, és nyakig benne vagyok a harmadikban. Kicsit zavar, hogy miközben az 5. kötetben Trevize a Végső Választ keresi, én még azt sem tudom, mi lett végül a Földdel és Baley-vel, mert csak az 1. és 4. kötetet olvastam, a köztük lévő kettőt nem. Ennek ellenére nagyon izgi, és feltett szándékom, hogy megszerzem a két utolsót is, amit még nem olvastam.

2009. május 29., péntek
Törülközőnap
Na igen, azt hiszem, itt az idő, hogy írjak is valamit. Korábban kismillió piszkozatot készítettem, de végül egyiket sem volt türelmem befejezni. Úgyhogy azt hiszem, tartozom egy kiadós helyzetjelentéssel.
Tegnapelőtt-előtt-előtt (hétfő, ha jól számoltam) volt a Törülközőnap. Álljon itt egy kis magyarázat ennek mibenlétéről:
A Törülközőnap tisztelgés minden év május 25-én Douglas Adams (1952–2001) sci-fi író emléke előtt. Ezen a napon a rajongók és tisztelők mindenhova a törülközőjükkel mennek, amiről így ír a Galaxis útikalauz stopposoknak (Hitchhiker's Guide to the Galaxy) „ötrészes trilógia”:
Nos, én életemben először vettem részt a Törülközőnapon. Meglehetősen vicces látvány lehettem egész nap, vállamon a törülközőmmel, de szerintem akkor is megérte. Sajnos nem láttam másokat törülközővel - pedig milyen hasznos dolog!
És mivel itt a nyár, azt hiszem, nyugodtan ígérhetem, hogy folyt. köv.

„A lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha te nem látod őt, ő sem lát téged – annyi esze van mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá. Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül „elvesztett”.”
(Forrás: Wikipedia)
Nos, én életemben először vettem részt a Törülközőnapon. Meglehetősen vicces látvány lehettem egész nap, vállamon a törülközőmmel, de szerintem akkor is megérte. Sajnos nem láttam másokat törülközővel - pedig milyen hasznos dolog!
És mivel itt a nyár, azt hiszem, nyugodtan ígérhetem, hogy folyt. köv.
2009. április 7., kedd
Születésnapom van
Igen, ismét egy születésnap! Ráadásul - mintegy ajándékként - egy egész hétnyi szünet áll előttem, és azt csinálok, amit akarok (és ez főként olvasás, számítógépezés, alvás és ÜNNEPLÉS :3).
Ami azt illeti, most épp A Gyűrűk Urát olvasom. Már azért is kíváncsi voltam rá, mert J. R. R. Tolkien az egyik kedvenc íróm, C. S. Lewis (Narnia Krónikái) barátja volt. És tényleg nagyon, nagyon jó! Magán a történeten kívül a legjobban az aprólékossága tetszik. Annyira részletesen kidolgozott mindent! A nyelvek, népek jegyzéke és Középfölde teljes történelme megtalálható a Függelékben. Ez határozottan egy olyan könyv, amit "tízévente el kell olvasni", ha nem gyakrabban.
Tavasz van!! Hétvégén legalábbis még az volt. Süt a nap!
Mit is írhatnék még? Múlt pénteken a barátaimmal elmentünk a Szabó Ervin Központi Könyvtárba, beszélgettünk, sütiztünk, sétálgattunk (itt vettem ki A Gyűrűk Ura harmadik kötetét), és utána fölköszöntöttek. És ajándékokat is kaptam tőlük! :) Aztán akasztófát játszottunk, hogy megkoronázzuk az ünnepi alkalmat. :P

Ééés megint Star Wars!

2009. március 3., kedd
Csillagközi utazások
Ezt a bejegyzést még régen írtam, de ottfelejtődött a fiókban. És szerintem ez egy meglehetősen fontos epizódja az életemnek. XD
A múlt hétvégén kivettük a videotékából és megnéztük a Csillagok háborúja első három epizódját, és később a Galaxis Útikalauz stopposoknak-ot is. A Galaxis Útikalauzt korábban olvastam, és bár a könyv még jobb, a film is tetszett, a Star Wars-ról pedig inkább ne is mondjunk semmit... Nevetni fogtok, de iszonyúan tetszik. Lehet, hogy már ki kellett volna nőnöm ebből, de elhatároztam, hogy ezen a héten megnézem a családdal a trilógiát is. Az is lehet, hogy kiábrándító lesz, mert előzetesen csak egy epizódot láttam belőle (ha jól emlékszem, a hatodikat), és tényleg fura lehet az új keletű epizódok után nézni, de akkor is megnézzük! És kinyomtatjuk hozzá az Ivólistát, ami egy játék, és az interneten láttam nemrég. Abból áll, hogy a nagyon jellegzetes vagy nagyon ritka pillanatoknál iszunk egy korty - vagy pohár - italt, esetünkben vizet vagy kólát. Namármost, már magán a listán is jót lehet nevetni, például azon a ponton, hogy "igyunk, ha valaki valami öngyilkos őrültséget csinál, ami később remek ötletnek bizonyul, és kétszer is igyunk, ha az előbb említett valaki nem Han Solo".
Megnéztük! Naditól kaptam kölcsön. És hát igen, összevéve Meghatározó Filmes Élmény.
Üdvözöl mindenkit a világ Első és Legnagyobb Luke-istája (bármilyen furán néz ki szegény - mármint nem én, hanem Luke)

2009. január 26., hétfő
Félév után
Sziasztok ismét! Megkaptuk a félévi bizonyítványt, jól sikerült, de még nem szabad elbíznom magam. Folytatjuk a második félévvel. Őszintén szólva szerintem a téli szünetet a bizonyítvány kiosztása után kellene elkezdeni, hogy legyen idő elgondolni a "tiszta lapot". Persze azért így is jó volt.:)
Újabban a Caspian herceg betétdalát hallgatom. A címe The Call, és amikor néztem a filmet, nem is szúrtam ki (arra figyeltem, hogy miben különbözik a film a könyvtől), csak így utólag. Mivel nemrég újraolvastam a Narnia Krónikáit, rákerestem az interneten, és véletlenül leltem rá.
Amúgy ha már Narnia, akkor Borongány...:) Ő egy mocsári flanga (az eredetiben Puddleglum), akit Lewis maga talált ki, és leginkább egy békaemberre hasonlít. Mindig a legrosszabbat várja - javíthatatlan pesszimista, de a leghűségesebb barát, akit csak kívánhatnál magadnak. Az ezüsttrónban szerepel, és örök kedvenc. Elterveztem, hogy megvarrom filcből, úgyhogy már van egy csomó megrendelésem.:)

2009. január 10., szombat
Körlevelek
Újra itt vagyok. Remélem, hagytam elég időt megemészteni az előző bejegyzést...:)
Ezt a kis szerencsétlent már meglehetősen régóta írom. Sokáig nem volt ötletem, és soha nem jött össze egy épkézláb gondolat.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én iszonyú mérges vagyok azokra, akik a megindító körleveleket készítik. Most nem arra gondolok, amelyikben a hétéves halott kislány azzal fenyegetőzik, hogy éjfélkor az ágyad mellett fog állni, ha nem küldöd át az üzenetet 15 másik szerencsétlennek (ez komoly, tényleg van ilyen körlevél), hanem azokra, amikről ugyan tudod, hogy hamisak, és mégis továbbküldöd, mert hátha mégis... Vajon ki írja ezeket?

2009. január 3., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)