Na igen, ma van az utolsó nap a nyárból. Mostanra sikerült megbarátkoznom a gondolattal. Vettünk egy csomó szép új füzetet, már alig várom, hogy írhassak beléjük. És a lányok is hiányoznak már, meg az az örökzöld hangulat, mi belengi szeretett iskolám termeit. :)
Elhatároztam, hogy megtanulok lovat rajzolni. Ez az ötlet onnan jött, hogy újraolvasom A Gyűrűk Urát, és a harmadik könyvben (a könyv nem ugyanaz, mint a kötet, ezt ne felejtsétek el) nagyon megtetszett Théoden király csarnokának leírásában az a szőnyeg, ami az ifjú Eorlt ábrázolja. Úgy gondoltam, le kéne rajzolni, és ekkor tudatosult bennem, hogy én nem tudok lovat rajzolni. Ha végül elkészül majd, mindenképpen eldicsekszem vele. :3
2009. augusztus 31., hétfő
2009. augusztus 16., vasárnap
Tiszainoka után

Nos, visszatértem az inokai iskolai táborból!
Először is: többen voltunk, mint tavaly, főként azért, mert jöttek az alkotótáborosok is, akik bár alkotni nem sokat alkottak (a tiszaparti szobrokat leszámítva), nagyon jó fejek voltak. Mi viszont a lányokkal igen, festettünk és rajzoltunk.
Háromszor is mentünk kenuzni (én személyesen kétszer), ezenkívül elutaztunk Cserkeszőlőre, a kihagyhatatlan élményfürdőbe. Idén közös elfoglaltságaink nem csupán a kentezésre szorítkoztak, hanem egy rakás másféle kártyajátékot is megtanultunk. A fiúk ezen kívül trashpingpongot is játszottak, ami abból állt, hogy mindenki felkapta az első keze ügyébe kerülő tárgyat, és azzal játszott. XD
Ezen kívül vittem magammal könyvet is; végül a Húrin gyermekei mellett döntöttem.
A két kép közül a felső tavalyi, a másikat, a nyírfásat viszont idén készítettem.
2009. augusztus 5., szerda
Már augusztus?!
Rövid lesz ez a nyár. Nem először, persze... De akkor is, ez azon kevés nyarak egyike, amelyeket nem untam meg, amint elkezdődtek. Azt hiszem, azért, mert az utóbbi két tanév olyan nehéz volt az eddigiekhez képest. Lehet, hogy mostantól mindig ezen az üzemmódon maradok?
Annyi mindent terveztem még! Például meg szeretnék tanulni tündéül (már letöltöttünk egy magyar-sindarin szótárat, és van egy saját szótárfüzetem is), elolvasni egy rakás könyvet, megvarrni a Borongány-figurákat (valószínűleg csak karácsonykor adhatom majd át őket), zöld ágra vergődni az osztályhonlappal, és végül még nem ártana tanulnom egy keveset.
Egyébként holnap indulok Inokára! Ha visszajöttem, elmesélem, hogy miben változott tavaly óta a hely, az osztály és a rengeteg szúnyog. Ma már pakolok. :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)