Dagor Nirnaeth Arnoediad

Hallottam sírni a vasat,
nehéz páncélon tűz a hajnal,
s míg balsejtelmű ég alatt
elszámoltunk reménnyel, bajjal,

hallottam az esőt nevetni.
Holnaptól Fény van vagy Sötét -
csak képzetet lehet feledni,
és meghalni az életért.

Láttam, hogy a mult meghasadt
és nagyok hulltak dicsük vesztve -
nézz körbe, nézd hát, mi maradt?
Napunkat vad Sötétség fedte,

s csak képzetet lehet feledni,
amíg kitart az akarat -
úgy akartam dicsőn elesni,
hogy túlél ez a gondolat,

s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
siratni, aki elmaradt,
ám kardot kell kezembe venni,
kivédve a csapásokat,

görnyedve terheim alatt -
sebbel küzdő társamra leltem,
hátának vetve hátamat.
Egykoron együtt kérdtük, ketten,

minek is kell fegyvert veretni,
vad fejszéket és kardokat,
sebet kapni avagy sebezni?
Mi maradt meg, ó, mi maradt

belőled, arany öntudat!
Szép pajzsaid halomra törnek,
s öntözik lobogóidat
megszámlálhatatlan a könnyek.