Boldog karácsonyt mindenkinek! :)

The Top of the Morning

Jó lenne tudni, szépen írok-e egyáltalán. Jó lenne tudni, miben fejlődhetek, és hogy lehet-e belőlem valaha is író, mert nagyon szeretnék az lenni. Igazából a jövőmmel kapcsolatban ez az egyik legnagyobb vágyam. Körülbelül egy százaléknyi esélyem van rá, hogy beteljesüljön, ha logikusan nézzük a dolgot. Szerencse, hogy nem lételemem a logika.

Más: JUHÉÉÉ, KARÁCSONYRA MEGKAPOM A TRÓNOK HARCÁT!

Davy Jones

Még soha nem láttam egyetlen részt sem végig A Karib-tenger kalózaiból. Egyszer jó lenne végignézni az egyiket, bár azért van néhány film, ami jobban érdekel.
De ez a zene nagyon tetszik.

Két emlékezetes könyv

Az öcsém A Dűnét olvassa. Büszke vagyok rá. :) Ma a buszon megkérdeztem, kik a kedvenc szereplői, azt mondta, egyelőre Paul és Gurney Halleck. (Nekem az idősebbik Leto Atreides és Duncan Idaho.) Arról, hogy folyton látom a kezében a könyvet, eszembe jutott, hogy én is szeretném újraolvasni. Lehet, hogy utána ismét meg kellene próbálkoznom a teljes sorozattal. Annak idején, amikor elolvastam A Dűnét, és nagyon tetszett, átrágtam magam A Dűne messiásán és A Dűne gyermekein is. A Dűne messiásában, úgy éreztem, mindent legalább ötvenszer magyaráztak el, és még így sem állt össze teljesen a kép, hogy akkor most miben is áll egész konkrétan a csapda, A Dűne gyermekeit pedig egész egyszerűen untam. De persze az is lehet, hogy még túl fiatal voltam hozzájuk, vagy túl nagy koncentrációban akartam elolvasni mindet, egyiket a másik után, és a végén már sok volt.
Egyébként nagyon sok könyvet akarok elolvasni és filmet akarok megnézni. Írtam egy listát róluk a téli szünetre (most már csak néhány nap van hátra addig). Az első, amit elolvasok végre, azt hiszem, a Trónok harca lesz - körülbelül hetven százaléknál tartok ebookban, mert papíron még mindig nem akadt a kezembe.

Vááááá ezt a képet a Tumblr-ön találtam és vááááá Trónok harca! :D
 

The object of the game is to checkmate the opponent’s King by placing it under threat of capture which cannot be avoided.

the pawn; least powerful piece on the board— but with one wild move and if you get it to the end it can become the most powerful 

the bishop; amazing range but can only move on it’s color— a piece that will surprise you

the knight; the irrational piece— hardest to predict 

the rook; who guards the king— a long range piece

the king; the ultimate goal— but can’t do the work itself 

the queen; the most powerful piece on the board— the only piece that doesn’t emulate it in some way is the knight

Kép és feliratok innen (bár a képet már rengeteg helyen láttam)

Közeleg a tél

Na, ezt sem bírtam nem kirakni. :3

Winter is coming

Megváltoztattam a blog kinézetét... De attól még elmentettem azt az előzőt, ami szerintem nagyon jól sikerült, és lehet, hogy jövő ősszel visszajön. :)
Igazából azért írok új bejegyzést, mert kezd elegem lenni Gwaine villódzásából a főoldalon. (Ami nem azt jelenti, hogy ezentúl nem ünneplem meg minden héten, amikor feltűnik a következő Merlin-epizódban. Tipikus fangirl lehetek.)
A következő hetekben sok dolgom lesz. Zenéből vizsgázom, előtte meg lesz koncert is. Zenekarral további kettő. Aztán lesz egy félévzárója a tánciskolának, meg két dolgozat a jövő héten (matekból és fizikából, a jelenlegi legfontosabb tárgyaimból). Aztán lesz egy kémiadolgozat is (bevallom őszintén, mind közül ez érdekel a legkevésbé). Időközben pedig jó lenne kitalálni, kinek mit adok karácsonyra...
Az a jó, hogy ez igazából csupa olyasmi, amivel szívesen foglalkozom (talán csak a kémiát leszámítva, de annyi baj legyen). Úgyhogy igaz ugyan, hogy rengeteg időre és lélekjelenlétre lesz szükségem az elkövetkezendő időben, viszont olybá tűnik, hogy nagyon szívvidító és inspiráló időszaknak nézek elébe!
A történetem tervei egyébként egész jól haladnak. A legtöbb gondom egyelőre a főszereplővel van - iszonyatosan nehéz kitalálni, hogy milyen legyen. Egyelőre úgy tűnik, hasonlítani fog hozzám - így valószínűleg igazibbnak fog tűnni, tekintve, hogy a magam észjárását értem a leginkább -, de egy kicsit félek tőle, hogy nem leszek képes még így sem igazán hitelesen megformálni. Az nagyon gáz lenne, ha ezek után túl tökéletesre sikerülne...:) A női főszereplőkkel mindig nehéz, mert vagy túl talpraesettek, vagy nebáncsvirágok - és mindkét típusból annyi van már, hogy az embereknek a könyökükön jön ki az egész. Jaj, annyira remélem, hogy sikerül megúsznom Mary-Sue-k nélkül!
A másik gondom az, hogy a történet (amelynek nagy része eleinte még előttem is homályba burkolózott), most, hogy kezd kitisztulni, egyre laposabbnak tűnik. Nem tetszik ez nekem... Tele kéne tűzdelni mindenféle epizódokkal, és ki kéne találni végre egy normális célt a sok küzdelemnek. A Mary-Sue-k mellett attól tartok leginkább, hogy az összes munkám eredménye egy huszadrangú valami lesz, amit még csak ponyvának sem lehet majd mondani... De amikor ez eszembe jut, megpróbálom szem előtt tartani, hogy eddig egy novellán kívül még semmilyen konkrét prózai művel sem tudok előállni, és hogy ez nagyrészt a saját magas elvárásaimnak köszönhető. Ha nem tetszik, amit írtam, majd elvermelem valahová, és soha többet rá sem nézek, de legyen már valami, könyörgöm! Még a legponyvább ponyva is jobb a semminél.

Gwaine!

Muszáj volt.
Ő Gwaine. (Jelen percben a kedvenc szereplőm a Merlin kalandjaiból. Aki valaha is találkozott már vele, az tudja, miért.)
http://24.media.tumblr.com/tumblr_lu81ulyODB1qfet1io1_500.gif

Középkori lovag

Húha. Ezt a zenét a Trónok harcához készítette Hilario Abad. Nekem nagyon tetszik. A vezérdallamot Stark-témának hívják...1.04-től 2.40-ig tart a kedvenc részem. :)
 Medieval Knight (Main Theme) by hilarioabad

Összegzés

Örülök, hogy ilyen vagyok, de néha komolyan félek, hogy el fogok tévedni. Annyira egyszerű és annyira hihetetlen lenne, hogy én, aki egész életemben az álmaimat kergettem, egyszer csak úgy elveszítsem az ösvényt a talpam alól, hogy aztán soha vissza nem keveredhetek... Egyetlen jó út van csak, és esetleg én nem leszek elég szorgalmas vagy spontán vagy bátor, hogy dolgozzak, kitaláljak vagy belépjek - és akkor aztán mehetek és számolgathatom a pénzt életem végéig. Utálom a pénzt, mert még én sem vagyok elég optimista ahhoz, hogy azt mondjam: nekem soha nem fog kelleni, én vagy álmodok és élek, vagy álmodok és éhen halok. Utálom a pénzt, mert kegyetlen vargabetűket kell leírnom miatta. A tűzzel kell játszanom: ha nem találom el szögmásodpercre pontosan, hogy mikor merre kell menni, akkor olyasmit fogok tanulni, ami nem is kell nekem, ami több szükséges kompromisszumnál, és akkor aztán örökre bezárom magam egy olyan életbe, amire sohasem vágytam. Ha viszont dacból (ó, ez annyira jellemző lenne) és lustaságból nem kötném meg a szükséges kompromisszumokat, akkor lenne csak igazán végem. Azt hiszem, én nem tudnám szeretni többet az idealista, szép elképzeléseimet az életről, ha miattuk kellene gürcölnöm és szenvednem. Szeretném, ha lenne családom, és ha lenne időm magamra. Nem akarok a létfenntartással törődni, de azt sem akarom, hogy örökké mások tartsák fenn az én létemet.
A következő éveim, attól tartok, azzal fognak telni, hogy az álmok és a valóság között fogok egyensúlyozni. Nehéz lesz, főleg, ha azt is számításba veszem, hogy vagy ezerféle pont és előny és hátrány és választás vezet engem ezer- meg egyfelé. Most már tényleg csinálni kéne valamit.

Jól hangzik

"You see, I can be myself now finally
In fact there's nothing I can't be"








(Ezt a képet nem tudom, ki rajzolta, de nagyon-nagyon tetszik!)

Műelemzés

Vajon mindenki, amikor regényt akar írni, azon gondolkozik, hogy vajon ezt hogy értik majd azok, akik elolvassák? Vajon a nagy írók, amikor azokat a szépséges, szimmetrikus elemeznivalókat rakták bele a történeteikbe, számon tartották őket, vagy csak úgy ösztönszerűen csinálták az egészet? Csak mert én még sehol sem tartok az én történetemmel, és máris olyanokon gondolkozom, hogy milyen jól elemezni lehetne a szereplőim jellemeit meg a nemzedékeken át visszaköszönő párhuzamokat. Esküszöm, brilliáns tankönyvi feladatokat tudnék írni hozzá! (Valószínűleg jobbakat, mint a regény maga.) Kitaláltam egy feladatsort a regényembéli mágusok hasonlóságairól és különbségeiről (különös tekintettel a személyiségtesztre, amelyről lejjebb már írtam, és amelynek számos elemét használtam föl a szereplőim megalkotásához), meg egyet a nevek jelentőségéről. Szeretek irodalmi műveket elemezni. Még akkor is, ha épp én írom őket. Még akkor is, ha csak elenyésző részük van készen, és kicsi az esély arra, hogy valaha is befejezem őket.
Ez volt a századik bejegyzésem ezen a blogon! :D

A hajsza

Azért ez durva. Ma reggel megláttam a netes katalógusban, hogy van egy példány a Trónok harca angol kiadásából, elszaladtam a Központi Könyvtárba - és mire odaértem, valaki már előjegyezte! Akárki is volt az illető, szeretném biztosítani róla, hogy nem tette feleslegesen - ha csak egy fél órát késlekedett volna, most már én olvasnám... :)
Azért kivettem a többi kötetet (azokból kettő is volt). Most egy kicsit furdal a a lekiismeret, hogy valakinek épp miattam kell majd fél éven át kergetnie ezeket a könyveket (mint azt én teszem az elsővel), miközben én önmagukban nyilván nem fogom elolvasni őket. Még az is lehet, hogy idővel visszaviszem őket olvasatlanul, de talán valahogy sikerül hozzájutnom a Trónok harcához, és akkor mégsem cselekedtem teljesen feleslegesen.
Egyébként van valaki (kiléte homályba burkolózik), akinek a könyvtár katalógusa szerint 17-én lejárt a kölcsönzése. (Két napra rá - remélve, hogy az illető, akárcsak én, néha a türelmi idő végén szokta visszavinni a könyveit, ha ugyan nem egy-két napos késéssel - elszaladtam a könyvtárba, de legnagyobb csalódásomra nem találtam semmit, és kezdtem arra gyanakodni, hogy valaki szándékosan engem akar idegesíteni, tekintve, hogy vagy fél éve színét sem láttam egy könyvtári Trónok harcának sem, ellenben a villamosokon és buszokon számos kedves utastársam épp ezt a könyvet olvassa.) És bár elenyészően kicsi az esélye, hogy az a valaki épp ide fog tévedni, ha mégis így tenne, ezúton figyelmeztetem, hogy vigye vissza gyorsan a könyveit, mert elég meglepő adósságok tudnak így felhalmozódni, pedig igazából nem is nagy a büntetés, ha egy napra és egy könyvre számítja az ember.
Jó lenne, ha aztán az a Trónok harca-példány egyenesen hozzám vándorolna - de azért hagyjuk meg az egyenlő esélyeket a hajsza többi résztvevőjének is! :)

Rokon lelkek

Vannak emberek, akik olyanok, mint én.
Ez annyira, annyira lekesítő!

Komolyan. Lehet, hogy másokat letör - engem a végtelenségig feldob. Szeretek tartozni emberek közé. Elképzelhetetlenül hatalmas érzés, hogy mások is álmodoznak, hogy mások is azt olvassák, amit én - hogy mások is hasonlónak születtek és hasonlóvá alakultak, és hogy vannak távlatok, amelyek befogadhatnak... Világok, amelyeket az olyanoknak teremtettek, mint én...
(És rettegek, hogy esetleg valamiképp nem nyerek belépést ezekbe a világokba, hogy elsétálok egy kapu mellett, amit mások - hozzám olyannyira hasonlóak - észrevettek, és ami elvezette őket oda, ahová én mindig is szerettem volna eljutni.Ez sajnos szimpla irigység, ami belekeveredik a nagy boldogságkeresésbe.)
Félre ne értsetek: szeretek különleges lenni. Különleges: olyan, aki csak én vagyok. Szeretem tudni, hogy valaki megismer engem egyetlen szavamról. Vagy hogy pontos legyek - hogy olyannak ismer, amilyen mindig is lenni szerettem volna... De nálam ez valahogy nem zárja ki azt, hogy vannak olyanok, akik hasonlítanak hozzám. Akik rokon lelkek. (Vajon abban, hogy annyira szeretnék ilyen emberekre találni, mekkora része van annak, hogy amikor kisebb voltam, az Anne otthonra talál az egyik kedvenc könyvem volt?)

Ezt hogy oldották meg?

"Sir Kaytől balra maga a király ült, jobbján a királynővel, ősi szokás szerint."
Egy szép szerda reggel termése ez, amikor (lyukasórán) megkíséreltem összeállítani a Kerekasztal legfontosabb lovagjainak ülésrendjét... :)

Két filmzene

Ma nézegettem a videókat, amiket korábban a kedvenceim közé tettem, és megtaláltam ezt a zenét (Erik Satie: Gnossienne No. 1). A Színes fátyol című filmből ismerem. Olyan szép!

És itt egy másik, amit viszont most hallgattam először a YouTube-on, bár az Amélie csodálatos életét nagyon kedvelem...

Kérdések

"Én vagyok a lány. Te a fiú. Vagy te kezdeményezel, vagy ma sem beszélünk."
Van azért ebben valami. Vagy csak az introvertált óvatosságom mondatja ezt velem?

És itt van még ez az illatos, ködös, ijesztő dolog körülöttem: mindaz, amit nem tudok másokról.

Egy személyiségteszt eredménye

(rövidített változat - kiemelés tőlem)

Introvertált (egyedül, visszavonulva pihen)
iNtuitív (megérzésekkel, ötletekkel gyűjt információt)
Feeling (érzések és értékek alapján dönt)
Perceiving (észlelő, spontán az életstílusa)

Az INFP elsődlegesen befelé fókuszálva éli az életét, ahol aszerint áll hozzá dolgokhoz, hogy mit érez velük kapcsolatban, vagy hogy hogyan illenek bele a személyes értékrendjébe. Másodlagosan kifelé fordul a külvilág felé, ahonnan az információt megérzések, ráérzések formájában fogadja be.
Az INFP-k, a többi Intuitív Érző (NF) típusnál is jobban, arra törekszenek, hogy a világot egy jobb hellyé tegyék az emberek számára. Legfőbb céljuk, hogy rájöjjenek létezésük értelmére. Mi a céljuk? Hogyan szolgálhatnák leginkább az emberiséget? Idealisták és maximalisták, akik keményen hajtják magukat előre küldetésükben, hogy elérjék azokat a célokat, melyeket kitűztek maguk elé. [Na, a kemény előrehajtásba azért ideje lenne már belekezdenem.]

Az INFP-k nagyon intuitívak más embereket illetően. Nagymértékben támaszkodnak a megérzéseikre, hogy azok vezessék őket, és ezen felfedezéseiket felhasználva folyamatosan értékek után kutatnak az életben. Szakadatlanul kutatják az igazságot és a dolgok valódi jelentését. Minden átélt élmény és minden megszerzett tudásmorzsa keresztülmegy az INFP belső értékrendjén, és ennek megfelelően kiértékelődik, hogy kiderüljön rejlik-e benne lehetőség, mely segíthet az INFP-nek meghatározni vagy pontosítani saját élete ösvényét.

Az INFP-k nem szeretik a konfliktust, és bármit megtesznek, hogy elkerüljék. Konfliktushelyzetben arra összpontosítanak, hogy a konfliktus hatására hogyan éreznek, és tényleg nem törődnek vele, hogy igazuk van-e vagy sem. Nem akarják magukat rosszul érezni. Ezen tulajdonságuk miatt olykor ésszerűtlennek és logikátlannak tűnnek konfliktushelyzetben. Másrészről az INFP-k nagyon jó közvetítők tudnak lenni, és jellemzően jók a mások közötti konfliktusok elsimításában, mert ösztönösen megértik mások nézőpontját és érzéseit, és őszintén segíteni akarnak.

Az INFP-k alkalmazkodóak és lazák, amíg egy számukra fontos nézetüket meg nem sértik. Ha az értékrendjüket fenyegetve érzik, az INFP-k agresszív védelmezőkké válhatnak, és ilyenkor szenvedélyesen küzdenek az ügyükért. Amikor egy INFP magáénak érez egy olyan feladatot vagy munkát, ami érdekli, az általában „üggyé” válik számára. Habár nem a részletek emberei, minden lehetséges részletre elszántan és lelkesen figyelnek, amikor az „ügyüket” viszik előre.

Amikor az élet mindennapos jelentéktelen részleteiről van szó, az INFP-k jellemzően egyáltalán nincsenek képben. Képesek hosszú ideig tevékenykedni anélkül, hogy észrevennék, hogy van egy folt a szőnyegen, de közben törődően és módszeresen letisztogatnak minden kis porfoltot a projektfüzetükről.

Az INFP-k nem szeretnek konkrét tényekkel és logikával foglalkozni. A saját érzéseikre és az emberi tényezőre összpontosított figyelmük megnehezíti számukra a személytelen döntések kezelését. Nem értik a személytelen döntéseket és nem hisznek az érvényességükben sem, emiatt elég rosszul is alkalmazzák őket.

Az INFP-knek problémát jelenthet csapatban dolgozni egy projekten, mert az elvárásaik gyakran magasabbak, mint a csapat többi tagjáé. Az INFP-nek figyelmet kell fordítania arra, hogy egyensúlyt teremtsen a magas elvárásai és a mindennapos élet szükségességei között. Ennek a konfliktusnak a megoldása nélkül soha nem lesznek elégedettek önmagukkal, és összezavarodnak és lebénulnak, ha arról kell dönteniük, hogy mihez kezdjenek az életükkel.

Az INFP-knek általában van tehetségük az íráshoz.

Anne Shirley és Luke Skywalker is INFP! :D
http://mbti.tarhely.biz/node/1 - Én a 94 kérdéses tesztet csináltam meg. :P
Remélem, tényleg ilyen vagyok!
Ó, és eszembe jutott még valami. Ezen a honlapon felsorolnak egy rakás részletesen elemzett személyiségtípust - én meg úgyis különböző személyiségű hősöket keresek a regényemhez! Lehet, hogy gyűjthetnék innen ötleteket?

Váltó első

Egy hete, zenekaron nekem szegezték a kérdést, hogy én akkor első vagy második oboaszólam akarok-e lenni.
Hárman vagyunk összesen oboisták a zenekarban. Két társnőm csaknem azonnal tudta, melyikük melyik szólamban szeretne játszani: egyikük az elsőben (általában az első szólamé a főbb és érdekesebb dallam, amit jobban hallani), másikuk pedig a másodikban (ez többnyire kísérőszólam, ami fontos, de mindig vigyázni kell, hogy ne legyen túl hangos - nem a darab lényegét, hanem a háttérét adja). Én végül a második szólamot választottam, de aztán rájöttem, mit is szeretnék igazából - ez az oboatanárnőm érdeme, aki, miután tudomást szerzett a helyzetről, beszélt nekem a váltó elsőről.
A váltó első olyasvalaki, aki egyszer az első, egyszer a második szólamot játssza. Mindig a darabtól és a játékosok számától függ, melyiket. És én pont ilyen szeretnék lenni! Nem vezető, nem a legelső - de azt sem akarom, hogy el kelljen bújnom, és még csak ne is sejtsék, hogy egyáltalán játszottam a darabban. Szeretnék figyelmet kapni és dolgozni, de mindig szeretném én meghatározni és alakítani, hogy mennyit. Szeretnék szép dolgokat eljátszani, de nem szeretném, hogy mindenki hallja, ahogy (egy másik darabban) elrontom a nehéz szólót. Szeretnék olyasvalaki lenni, aki, ha kedve tartja, feladatot vállal és elvégzi, de akit nem kényszerítenek bele feladatokba. Aki rugalmas és életvidám, akit nem lehet csak úgy behajítani valamilyen skatulyába. És ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék másokkal együtt dolgozni! Nem, azt nagyon is szeretnék, de jó lenne emellett a saját képességeimet magamtól megtalálni és használni, hogy a csoportos munkában a saját karakteremnek megfelelően és szívből tudjak dolgozni.
Hát ez lennék én. A váltó első.
Tavaly tavasszal volt egy iskolai feladatom, amelynek kapcsán töprengtem rajta, milyen módon szeretnék viszonyulni más emberekhez és a velük való közös munkához. Meg kellett tervezni egy tévés műsort angolul, és az én forgatókönyvemet használtuk fel. Ekkor jöttem rá, hogy jól érzem magam ötletemberként, aki megírja a történetet és szerepet ad benne másoknak, de ő maga nem lép színre; akinek nem kell küzdenie az elismerésért, mert a különleges, egyéni feladatot és annak megoldási módját, amit magának választott, senki nem vitatja el tőle. Félig-meddig kívülálló, de ha kedve tartja, benne lehet az események forgatagában, sőt, ha akarja, ő maga mozgathatja az eseményeket...
Lényeg a lényeg: úgy tűnik, senkit sem zavar a zenekarban, hogy én most váltó első szeretnék lenni, úgyhogy íme, ezentúl minden rajtam múlik!

Zene és rajzok

Ez az időszak az lesz, amikor mindenfélét megismerek és átlátok. Sok emberrel szeretnék találkozni és sok téren fejlődni. Sokfélét tenni, csupa olyasmit, amihez kedvem van.

Ma voltam először a BME rajzos alkalmassági vizsgájára felkészítő kurzuson, jó volt. :)
Egyébként az utóbbi időben (mióta elkezdődött a tanév, főleg) meglehetősen keveset rajzoltam. Tavaly tavasszal készítettem ezt egy iskolai feladatnak köszönhetően - akkor még volt rajzóra -, Tuort ábrázolja, mielőtt elindulna a tengerhez...

Mostanában több rajzos munkám van függőben. Az első egy festmény, amellyel reményeim szerint megtanulom majd kezelni az akvarellt, de amiben, bár ígéretesen kezdődött, lett néhány súlyos hiba, és azóta nem nagyon merem folytatni. Mindazonáltal ha lesz belőle valami, kirakom ide azt is.
A másik dolog, ami megvalósításra vár, egy kártyapakli. A szünidő utolsó napjaiban sokat kártyáztunk a testvéremmel, és akkoriban kezdtem bele a Trónok harcába is, úgyhogy eszembe jutott, hogy milyen jó is lenne rajzolni egy pakli franciakártyát a könyv hőseivel és motívumaival díszítve. A négy szín a négy legtöbbet szereplő háznak felelne meg: a Starkok lennének a treff, a Targaryenek a pikk, a Lannisterek a káró, a Baratheonok meg a kőr. A házak legfontosabb tagjai lennének a királyok, dámák és bubik, az ászokra pedig az adott házak címereit rajzolnám. És akkor tényleg "Game of Thrones" lenne, hihi... :D A kész lapokat pedig majd belamináltatnám.
Egyelőre kettőt csináltam csak meg a lapok közül: Havas Jont (treff bubi) és Catelyn Tullyt (treff dáma - tudom, hogy ő csak beházasodott a Starkok közé, de akkor is ő a legmegfelelőbb erre a lapra). Íme! (Aki ismeri a történetet, az keresse meg az attribútumokat!:P)

Úgy tűnik, van egy csomó elhatározásom és megkezdett munkám: ott vannak a verseim, két sor hiányzik mindegyikből, vagy a nagyszabású rajzos dolgok, amiket csak nem fejezek be... és hát a regény. Azt hiszem, a következő heteket annak szentelem, hogy a tanulás mellett lassacskán és élvezettel megcsináljak mindent, amit elvállaltam, és új dolgokat próbáljak ki. Örömmel nézek elébe!

Egy idézet, amit szeretek

"A közönség kántálása olyan volt, mint a cölöpdöngetés.
-Ezt én... nyertem - mesélte Miky, a maga kis távoli világából. - Egy dallal. Sioni Bod Da, az volt a címe. Egész téllen azon dolgoztam. Arróll szóllt... az otthonróll, ugye. És az elutazásróll. Meg fákróll, és ilyenek. A zsűrinek nagyon... tetszett. Azt mondták, hogy akár már ötven éven belül képes lehetek igazán megérteni a zenét..."
Terry Pratchett: Gördülő kövek

Komolyan.
Talán csak akkor lehet igazán érteni, ha az ember olvasta a könyvet. De azért kirakom ide.

Mivel is foglalkozom mostanában?

Úgy döntöttem, írok azokról a dolgokról egy bejegyzést, amikkel az utóbbi időben ismerkedtem meg, és tetszenek...

Könyv: George R. R. Martin - Trónok harca
Nyár végén kezdtem olvasni, és nagyon tetszett. Tizenhat év alatt ugyan nem ajánlom (van benne minden), de ha idősebb valaki, akkor olyan érdekes és gördülékeny és lebilincselő... És tele van felejthetetlen, élő szereplőkkel. Mindig nagy hatást tesznek rám a jól kidolgozott karakterek meg a köztük lévő összefüggések, ezek valamilyen húzóerőként működnek. (Tényleg! Most, ahogy belegondolok, mindig a karaktereket értékelem a legnagyobbra egy jó könyvben. Gondolin bukása azért az egyik kedvenc tolkieni történetem, mert ott van benne Voronwe, akit annyira tisztelek és kedvelek a helytállásáért, meg Tuor, akit szintén.)
Csak az a baj, hogy soha nem fogom végigolvasni. Amit elkezdtem, az nem a saját példányom volt, és nem olvashatom folyton más könyvét, a könyvtárban viszont soha nincs egy példány se.
Már odáig süllyedtem, hogy előre kivettem a sorozat negyedik kötetét, hogy mire valahogy elolvasom az első hármat, legalább az kéznél legyen.

Sorozat: Merlin kalandjai
Az első évadot egy barátnőmtől kaptam kölcsön. Az öcsémmel kezdtük el nézni egy hétvégén - és két nap alatt egy rész híján az egészet megnéztük, ami hat epizódot jelent egy napra! A második évadnál már egy kicsit moderáltuk magunkat, és mostanra fejeztük be a harmadikat, ami szerintem mind közül a legeslegjobb! Angliában már adják a negyedik évadot, úgyhogy nem kell soká nélkülöznünk Merlint, az ifjú varázslót és a díszes cameloti népeket. Addig is újra megnézzük az eddigi kedvenc részeinket...
A kedvenc szereplőim Arthur (naná), Gwaine (aki Sir Gawain gyanánt érkezett a harmadik évadban) és Merlin maga.
Még azt is hozzá kell tennem, hogy az utóbbi időben az Arthur király és a Kerekasztal lovagjai iránt feltűnt lelkesedésemet ez a sorozat inspirálta - így tehát ha valami is lesz a regényemből, azért mindenképp hálával tartozom az alkotóknak. :)

Once In A Lifetime

Alakul a regényem! :D
Vajon később képes leszek nem abból írni, ami iránt épp frissen lekesedem, hanem mindenből, amit valaha is kedveltem? Úgy, ahogy Tolkien írt: az évek során felgyülemlett tapasztalatokból és élményekből? Mert most - ha nem számítjuk az elbeszélői hangnemet, amit viszont valahonnan szintén szereznem kellett -  minden egy kicsit koppintásszerű. Amikor A Gyűrűk Urát olvastam, klasszikus tolkieni fantasyt akartam írni, amikor Asimovot, akkor sci-fit. Amikor a Narnia krónikáit, akkor meg nekiláttam versbe szedni Cor herceg történetét. A legújabb érdeklődési köröm épp az Arthur-mondakör, így hát lovagokról és fogadalmakról írok. De ezúttal nem szeretném abbahagyni. Ezúttal megírom, és amilyen lesz, olyan lesz. Ha vacak, akkor majd újra megpróbálkozom vele később. Szeretnék írni valamit.

Életemben először játszom olyan darabot zenekaron, amit már zenekar előtt is ismertem. Felemelő érzés, de rájöttem, hogy nem kell nagyra lennem vele, mert azt a darabot mindenki ismeri... Attól persze még nagyon szép, és elég jól fog hallatszani, amit játszom, úgyhogy nem ártana begyakorolni.

Tegnap még

Egyik évről a másikra megváltozott az iskola. Az, ami eddig csak lassan formálódott, most már visszavonhatatlan. A díszletek ugyanazok, félig-meddig a szereplők is - csakhogy változik a cselekmény, és az eddigi szálak felbomlani látszanak...
Arról van szó, hogy idén már szinte minden nap hét óránk van, és a hetünk nagy részét a szabadon választott, faktos óráink teszik ki. Egész nap rohangálni kell a termek közt, naprakésznek kell lenni és energikusnak. Olyan érzés, mintha egy kiismerhetetlen, hosszú folyó sodorna. Minden órán másokkal vagyok egy csoportban, vannak olyan barátaim, akikkel naponta csak egy-két órán és a köztük lévő szünetekben találkozom! Ráadásul úgy tűnik, ez csak engem döbbent meg ennyire, mert akit csak megkérdeztem arról, hogy nem furcsa-e neki, hogy ilyen hosszúak és szétszakadozottak a napjaink, mind azt mondta, hogy ő számított erre!
Nekem meg nagyon tetszett az, ami eddig volt, az, hogy mindenhová nagy csoportokban mentünk, és hogy a szünetekben körben álltunk és beszélgettünk. És úgy érzem, most hirtelen ki kell fejlesztenem magamban valamilyen belső tartást, önállóságot, ami nem engedi, hogy folyton másoktól függjön a hangulatom. (Ez az a fajta tartás, amit egy-egy zeneszám ébreszt az emberben. Vannak zenék, amik egész egyszerűen meggyőznek, hogy bátornak kell lennem, és fellelkesítenek.)
Tegnap vettem észre, hogy így áll a helyzet, és eléggé elszomorított. De ma jó napom volt, úgyhogy már nem látom annyira borúsnak a helyzetet. Egész egyszerűen arról van szó, hogy van még mit tanulnom (az emelt szintű fizikán kívül).
Egyébként pedig bekerültem a nagyzenekarba! :D És az órarendem is jó lett, ezúttal mindenhová odaérek (tavaly volt egy-két iskolán kívüli elfoglaltságom, ahová mindig tizenöt percnyi késéssel zuhantam be). Remélem, sikerül beillesztenem valahová a rajzszakkört is!

[Ez a bejegyzést azért rakom ki most, mert elég hűen dokumentálja első érzéseimet a tizenegyedik osztállyal kapcsolatban. De meg kell mondanom, mostanra megváltozott a helyzet, kezdek beleszokni ebbe az életvitelbe. Valószínűleg azért voltam ilyen borúlátó, mert épp aznap volt egy csomó lyukasórám, és semmit sem tudtam kezdeni magammal, ráadásul túl kevés időt töltöttem a barátaimmal.]

Zenekar

Most értem vissza egy zenekari táborból. Nem nagyon fogom kielemezni itt, hogy mi milyen volt... De azt azért leírom, hogy örülök, hogy elmentem. Meg azt is, hogy milyen jó lenne, ha lenne a YouTube-on néhány felvétel az előadásainkról! Egy héten át minden nap koncerteztünk, és az utolsó alkalommal annyian videóztak!
Kíváncsi vagyok, szeptembertől átkerülök-e a nagyzenekarba. A tavalyi tanévben is meg most is szó esett róla, de mivel ezúttal név szerint engem nem említettek, nem lehetek benne biztos. Pedig örülnék neki. Komoly elismerés lenne. Az is igaz persze, hogy a nagyzenekarban többet kellene gyakorolnom, mert a darabok nehezebbek lennének, és hát a kottaolvasáson még van mit tökéletesítenem. De ez nem okozhat gondot, mert a jövő évet valamivel egyszerűbbre és kevésbé túlzsúfoltra szervezem, mint a tavalyit.

Mostanában

Most először komolyan gondolom, hogy esetleg oldalakat kéne felrakni ide. Próbaképp létre is hoztam egyet, ahová feltöltöttem egy fanfiction-novellát, amit ezen a nyáron írtam, az Ambarussát. Nem tudom, mennyire érthető azoknak, akik nem olvasták A szilmarilokat... Lehet, hogy le kellene írnom röviden előtte, amit tudni érdemes Feanorról és a noldák lázadásáról? Mindenesetre nagyon örülnék mindenféle kritikának! :) (Na jó, csak majdnem mindenfélének. De azért kíváncsi vagyok rá, mit gondolnak róla mások.)
A jövő héten zenekari táborba megyek. Ez lesz életem legelső ilyenje, úgyhogy kicsit izgulok... Az egész hét olyan elutazás előtti, intézkedős hangulatban telik.
Ma pedig moziba megyek a barátaimmal, egyben az egyik barátnőm születésnapját ünnepeljük.

A projectmunkámról

Eszembe jutott, hogy mégiscsak volt valami nagyon is említésre méltó a tavalyi iskolaévben. Írtam egy projectmunkát.
Nálunk kötelező egy tetszőleges témából projectet készíteni - ez jelenthet írott dolgozatot, filmet, előadást, bemutatót, vagy bármi mást, amihez az embernek csak kedve van. Én egy barátnőmmel készítettem el az enyémet: először egy szöveget írtunk, és aztán előadtuk a lényeget egy Power Point-diabemutató segítségével. A téma pedig a germán és a kelta mitológia volt, valamint annak hatása J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis műveire.
Annyira lelkesítő és felemelő érzés volt! Volt egy bizonyos fázis, már a vége felé, mielőtt beadtuk volna, amikor esténként nekiültem, és írtam, fogalmaztam... Átnéztem, javítottam, megjegyzéseket szerkesztettem, verseket idéztem, lábjegyzetben elmeséltem egy-egy fontos tudnivalót a szilmarilok történetéből... A lehető legjobb dolog volt, amin csak dolgozhattam, mindig ilyesmire vágytam! A szavaimnak súlya és értéke volt, végre rátaláltam az alkalomra, hogy alkossak valami értékeset! Minden csak elhatározás és tetterő kérdése volt. Úgy éreztem, ilyesmit lenne jó egy életen át csinálni.
Persze nem volt végig ilyen, de amíg igen, az bőségesen megérte az összes munkát, időt és kételyt.
Aztán jött az előadás. Mi a színházterembe kerültünk, ahová a legtöbb ember befért: százan néztek meg minket. Előtte nagyon izgultunk a barátnőmmel. Mi mondtuk, hogy elő akarjuk adni, és most szembenéztünk a saját elhatározásunkkal. Nagyon fura volt: még csak azt sem mondhattuk, hogy muszáj. Mi akartuk ezt az utolsó, félelmetes próbát!
Az az igazság, hogy utána egy kicsit csalódott voltam. Nem, nem rontottuk el, vagy ilyesmi, szerintem elég jól csináltuk, de én valamiféle katarzist vártam, végtelen megkönnyebbülést, hogy íme, megoldottuk a feladatot, előadtuk a Magnum Opust, furcsa intimitással mutattam meg száz embernek a kedvenc íróim iránti rajongásomat - és nem. Semmi. Csak az eddigi izgalom hiánya... És ez egy kicsit lelombozó volt. De hát végtére is vettük az akadályt. Előadtuk.
Utána egy ideig nem találtam a helyem. Olyasmit tettem, amire mindig is vágytam; arról írtam, ami az egyik legérdekesebb téma a világon, és amikor befejeztem, rájöttem, hogy milyen jó is lenne még ilyen dolgokat csinálni. Az élet olyan módon ment tovább, mint azelőtt, de én már tudtam, hogy van valami, ami hiányzik belőle.
Ha sikerülne elég elhatározást és tetterőt találni magamban, talán pótolhatnám.

(A fenti kép Stephen Reid munkája, egy illusztráció T. W. Rolleston "The High Deeds of Finn and Other Bardic Romances of Ancient Ireland" című könyvéhez. Azt hiszem, valamikor akkor találtam rá, amikor a project diavetítéséhez kerestem képeket. Nagyon megtetszett, bár akkor nem használtam fel. Remélem, nem sértek meg semmiféle szerzői jogot azzal, hogy itt publikálom. Ha mégis, bármikor hajlandó vagyok eltávolítani. Származás: http://www.gutenberg.org/files/14749/14749-h/images/il-front.jpg.)

Stratégiák

Átolvastam a régi bejegyzéseimet hetedikből meg nyolcadikból, amikor lelkesen belevetettem magam a blogozásba. Azon gondolkozom, hogy egyszer ki kéne nyomtatnom az összeset, amit csak írtam ide, és beilleszteni az akkori naplóimba, vagy egy külön mappában összegyűjteni. Kilenc éves voltam, amikor elkezdtem papíron naplót vezetni, és kicsit később nyitottam ezt a blogot, úgyhogy érdekes lenne végignézni, hogy az bejegyzéseim hogyan fedik át az ottaniakat. Azt vettem észre például, hogy amikor sokat írok blogot, akkor keveset írok naplót, és fordítva.
Az utóbbi napokban sokat gondolkodtam azon, hogy milyen lesz a következő tanév. Az idei ugyanis nagyon fárasztóra sikerült, és hozzá még igazán eredményes sem volt. Az elején elhatároztam, hogy mindenre figyelni fogok, és folyamatosan a maximumot fogom nyújtani. Valószínűleg inkább szelektálnom kellett volna, hogy mi az, ami igazán fontos, és mi az, ami nem, mert láthatóan már elhatározásom baljós árnyától annyira kifáradtam, hogy képtelen voltam bármit is megvalósítani belőle. A egész nemes elszántságból végül csak valami értelmetlen fogócska lett az idővel, amitől elment a kedvem mindenféle munkától - tehát jövőre valamilyen más taktikát kellene kipróbálnom. Jó lenne valahogy motiválni magamat, hogy tanuljak.
Jövőre jön a fakultáció. Na, ez elég motiváló gondolat! Komolyan, nagyon kíváncsi vagyok rá. Matekból és fizikából fakultálok (erről írtam már korábban)... Izgulok, hogy vajon hogy fog menni ez az egész!
Mivel úgyis egy darabja már az iskolán gondolkozom, úgy döntöttem, csinálok valami olyat, ami hasznos és élvezetes is: saját órarendet és vignettákat készítek magamnak! Az órarend nem nagy kunszt (mármint, persze, nem volt túl egyszerű egyenesen meghúzni azt a sok vonalat, de ettől eltekintve nem igényelt túl sok erőmegfeszítést), a füzetcímkék elkészítése pedig elég szórakoztató. Csak néhányat csinálok, mindig az adott tantárgyhoz illő rajzokkal. Például a jövendőbeli fizikafüzetemre már készen van egy kis kartonkártya, amin Luke Skywalker épp az Erőt használja (felrajzoltam egy vektort az Erőnek, és nagy F-fel jelöltem). A matekos cédulára valami pszichohistóriásat szeretnék rajzolni (ez az a tudományág, amely a matematika eszközeivel vizsgálja a társadalmat, hogy nagy vonalakban megjósolhassa annak jövőbeli változásait - Asimov Alapítvány-regényeiben esik szó róla). Arra gondoltam, hogy lerajzolom Hari Seldont az Ősradiánssal, de még nem sikerült megtalálnom a megfelelő kompozíciót...

Tánc a jégen

Niki Reiser: Tanz auf dem Eis (Tánc a jégen)
Ez a zene a Jenseits der Stille (A csenden túl) című filmből van. Annak is a legelején hangzik el. Annyira tetszik ez is, meg a többi zenei betét is!
Az állatka ugyan nem tartozik a filmhez, de azért aranyos.

Vállalkozások

Belekezdtem egy festménybe, amivel várhatóan sokat fogok dolgozni az elkövetkezendő hetekben. Megpróbálok egy az egyben lemásolni egy nagy, színes képet egy rakás csónakról. A kép az írországos naptáramból van, amit nagyon kedvelek, mert hatalmas, gyönyörű fotók vannak benne. De főleg tájképek, amikor egyszerűen nem bírok lefesteni, fogalmam sincs, miért. A színes csónakok sokkal egyszerűbbnek ígérkeznek. Remélem, sikerül úgy véghezvinnem a dolgot, ahogyan szeretném. Az eddigi eredmény mindenesetre egész jó: igaz, hogy vannak benne olyan elemek, amik már most nem tetszenek, de ha nem figyelek a különálló részletekre, akkor elmondhatom, hogy soha még ilyen bonyolult dolgot nem festettem. Úgyhogy legalábbis gyakorlásnak jó lesz, és elég szórakoztató feladat.
 A másik nagy vállalkozásom, amit nemrég elkezdtem: egy regény. Olvastam egy novellát, ami nagyon tetszett, és mivel úgyis azon gondolkoztam, hogy jó lenne írni valamit (a naplómon kívül, amit egyébiránt lelkiismeretesen vezetek), egy nap nekiláttam kidolgozni néhány karaktert, és már írtam is kemény két oldalt. Ahhoz képest, hogy mennyit dolgoztam vele, nem tűnik valami fényes eredménynek, de azért remélem, hogy több is lesz belőle. Korábban többször is nekiláttam már történeteket írni, de mindig elég hamar elakadtam velük. Igaz, hogy most másként fogtam hozzá a dologhoz: akkor általában volt egy ötletem, ami köré nekiláttam szöveget írni, most pedig annyira szerettem volna írni valamit, hogy nekiláttam ötleteket gyűjteni. Talán ezzel a munkamódszerrel jobban fog menni.
Még azt szeretném elújságolni, hogy ma éjjel alig tudtam aludni, és a végén zenét hallgattam  hajnalban, ami elég jó volt. Épp azon töprengtem, hogy mivel általában olyan tíz órát alszom naponta, lehet, hogy most kibírom ezzel a három órával is, és közben végighallgattam két albumot az MP3-lejátszón - amikor a harmadik albumon elaludtam. Úgyhogy teljesen pihent vagyok, és (talán a sok zenének köszönhetően) jókedvű is.
Most visszamegyek a festményemhez. Ha szépre sikerül, majd felteszem ide!

Robert Burns: Ha mennél hideg szélben

Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szivemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett:
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!
S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!

Weöres Sándor fordítása

Nyár van!

Most, azt hiszem, megint írni fogok ide.
Elkezdődött a nyári szünet, és én úgy érzem magam, mint aki az utolsó percben ugrik fel valamilyen járműre – még egy pillanat, és elszáguld! Ha sikerül, ha elég bátor és gyors leszek, én is ott állok majd rajta, kipirosodva, és érzem majd, ahogy a szél fújja a hajamat. Ha nem, akkor várnom kell egy újabb lehetőségig, és találgatnom, miből maradhattam ki…
Ezzel a közhelyes hasonlattal csak azt akartam szemléltetni, hogy rengeteg tervem van a nyárra, és kicsit későn kezdtem bele a megszervezésükbe. Szeretnék nyári munkát vállalni, táborozni, találkozni a barátaimmal, rajzolni, olvasni, tanulni, nyelvvizsgázni…
Tegyük hozzá, ma azért még annyira nem vészes a helyzet. Ez az első igazi semmittevős napom, és úgy tervezem, hogy miután kijöttem a számítógéptől, rendet rakok a szobámban, aztán festek, játszom a tengerimalaccal, könyvtárba megyek és hasonlók. Ez még igazán nem a túlterheltség felsőfoka!

Fakultáció

Ebben a hónapban kell fakultációt választanom az iskolámban. Ez azt jelenti, hogy kiválasztom, melyik tárgyat akarom jövőre nagyobb óraszámban tanulni. Én a fizikát és a matekot választottam.
Alapvetően humán beállítottságú vagyok, de a fakt már egyfajta felkészítés a továbbtanulásra, aztán meg jön a munka... Szóval abból indulok ki, hogy abból milyet szeretnék, és ahogy most látom, nem szeretnék humán típusú foglalkozást, nem szeretnék tanár lenni, sem pszichológus, talán még újságíró sem (pedig egy időben ez nagyon vonzott). Író, az igen, az szívesen lennék, de íróként a megélhetés nem valami biztos. Ha sikerülne olyan munkát találnom, amit élvezek, és nem veszi el minden időmet, akkor lehetne alkalmam regényeket meg verseket írni a szabadidőmben.
Tehát a terveim egyelőre a következőek:

• Építészmérnök, lakberendező, formatervező és hasonlók érdekelnek, mint lehetséges foglalkozások.
• Szeretnék írói, fordítói és hasonló kurzusokat elvégezni, így lehetnék egyszerre szépíró és építészmérnök-szakfordító, vagy ilyesmi.
• Szeretnék külföldre utazni tanulni, ösztöndíjjal.
• Szeretnék egyetemre járni. És nem bánnék egy kollégiumot, ami biztos izgalmas.

Keresem életem hivatását

Azért kicsit fura, ha az embernek fogalma sincs, mi akar lenni. Mármint mindenkinek van legalább elképzelése róla: tudja, hogy ő márpedig csakis humán dolgokkal akar foglalkozni, vagy hogy matek nélkül neki nem élet az élet, vagy hogy gyerekkora óta annyi különleges ötlete van ezt meg ezt illetőleg, és ezért önálló vállalkozást szeretne nyitni... Na, nekem még ilyenek sincsenek. Pontosabban, ha vannak is, annyira ezerfelé futnak a szálak, hogy egy kicsit sem szűkül le a választható szakmák köre. Így hát elhatároztam, hogy rájövök, hol is a helyem a világban.
Első lépésként elmentem egy oktatásról szóló szakkiállításra, az Educatióra. Itt aztán összegyűjtöttem ötzsáknyi információs papírt és füzetet különböző főiskolákról, szakképzésekről meg hasonlókról, persze nem mindenfélét, csak olyat, amiről el tudtam képzelni, hogy én ilyesmivel valaha is eltöltsek öt percnél több időt. Itthon pedig nekiálltam a szortírozásuknak, azzal a feltett szándékkal, hogy mire csak két-három (négy-öt, hat-hét, nyolc-kilenc) kiadványom marad, kiválasztom, ki akarok lenni, hol akarok tanulni, hová akarok elutazni (mert azt nagyon szeretnék).
Előtte azonban összeállítottam egy általános listát - nem fontossági sorrendben - , melynek minden pontja nagyon fontos, és muszáj, hogy teljesüljön, bárhogy döntök is:

1. Olyan munkát szeretnék, amit folyamatosan élvezek, és soha nem unom meg.
2. Olyat, ahol kiélhetem a képzelőerőmet és tenni vágyásomat.
3. Jobbá akarom tenni a világot, ami azt jelenti, hogy segítek másoknak és szép dolgokat alkotok.
4. El szeretnék utazni külföldre (Írországba mindenképp).
5. Sok időt szeretnék a természetben, a családommal és barátaimmal, valamint kedves elfoglaltságaimmal tölteni.