A projectmunkámról

Eszembe jutott, hogy mégiscsak volt valami nagyon is említésre méltó a tavalyi iskolaévben. Írtam egy projectmunkát.
Nálunk kötelező egy tetszőleges témából projectet készíteni - ez jelenthet írott dolgozatot, filmet, előadást, bemutatót, vagy bármi mást, amihez az embernek csak kedve van. Én egy barátnőmmel készítettem el az enyémet: először egy szöveget írtunk, és aztán előadtuk a lényeget egy Power Point-diabemutató segítségével. A téma pedig a germán és a kelta mitológia volt, valamint annak hatása J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis műveire.
Annyira lelkesítő és felemelő érzés volt! Volt egy bizonyos fázis, már a vége felé, mielőtt beadtuk volna, amikor esténként nekiültem, és írtam, fogalmaztam... Átnéztem, javítottam, megjegyzéseket szerkesztettem, verseket idéztem, lábjegyzetben elmeséltem egy-egy fontos tudnivalót a szilmarilok történetéből... A lehető legjobb dolog volt, amin csak dolgozhattam, mindig ilyesmire vágytam! A szavaimnak súlya és értéke volt, végre rátaláltam az alkalomra, hogy alkossak valami értékeset! Minden csak elhatározás és tetterő kérdése volt. Úgy éreztem, ilyesmit lenne jó egy életen át csinálni.
Persze nem volt végig ilyen, de amíg igen, az bőségesen megérte az összes munkát, időt és kételyt.
Aztán jött az előadás. Mi a színházterembe kerültünk, ahová a legtöbb ember befért: százan néztek meg minket. Előtte nagyon izgultunk a barátnőmmel. Mi mondtuk, hogy elő akarjuk adni, és most szembenéztünk a saját elhatározásunkkal. Nagyon fura volt: még csak azt sem mondhattuk, hogy muszáj. Mi akartuk ezt az utolsó, félelmetes próbát!
Az az igazság, hogy utána egy kicsit csalódott voltam. Nem, nem rontottuk el, vagy ilyesmi, szerintem elég jól csináltuk, de én valamiféle katarzist vártam, végtelen megkönnyebbülést, hogy íme, megoldottuk a feladatot, előadtuk a Magnum Opust, furcsa intimitással mutattam meg száz embernek a kedvenc íróim iránti rajongásomat - és nem. Semmi. Csak az eddigi izgalom hiánya... És ez egy kicsit lelombozó volt. De hát végtére is vettük az akadályt. Előadtuk.
Utána egy ideig nem találtam a helyem. Olyasmit tettem, amire mindig is vágytam; arról írtam, ami az egyik legérdekesebb téma a világon, és amikor befejeztem, rájöttem, hogy milyen jó is lenne még ilyen dolgokat csinálni. Az élet olyan módon ment tovább, mint azelőtt, de én már tudtam, hogy van valami, ami hiányzik belőle.
Ha sikerülne elég elhatározást és tetterőt találni magamban, talán pótolhatnám.

(A fenti kép Stephen Reid munkája, egy illusztráció T. W. Rolleston "The High Deeds of Finn and Other Bardic Romances of Ancient Ireland" című könyvéhez. Azt hiszem, valamikor akkor találtam rá, amikor a project diavetítéséhez kerestem képeket. Nagyon megtetszett, bár akkor nem használtam fel. Remélem, nem sértek meg semmiféle szerzői jogot azzal, hogy itt publikálom. Ha mégis, bármikor hajlandó vagyok eltávolítani. Származás: http://www.gutenberg.org/files/14749/14749-h/images/il-front.jpg.)