Tegnap még

Egyik évről a másikra megváltozott az iskola. Az, ami eddig csak lassan formálódott, most már visszavonhatatlan. A díszletek ugyanazok, félig-meddig a szereplők is - csakhogy változik a cselekmény, és az eddigi szálak felbomlani látszanak...
Arról van szó, hogy idén már szinte minden nap hét óránk van, és a hetünk nagy részét a szabadon választott, faktos óráink teszik ki. Egész nap rohangálni kell a termek közt, naprakésznek kell lenni és energikusnak. Olyan érzés, mintha egy kiismerhetetlen, hosszú folyó sodorna. Minden órán másokkal vagyok egy csoportban, vannak olyan barátaim, akikkel naponta csak egy-két órán és a köztük lévő szünetekben találkozom! Ráadásul úgy tűnik, ez csak engem döbbent meg ennyire, mert akit csak megkérdeztem arról, hogy nem furcsa-e neki, hogy ilyen hosszúak és szétszakadozottak a napjaink, mind azt mondta, hogy ő számított erre!
Nekem meg nagyon tetszett az, ami eddig volt, az, hogy mindenhová nagy csoportokban mentünk, és hogy a szünetekben körben álltunk és beszélgettünk. És úgy érzem, most hirtelen ki kell fejlesztenem magamban valamilyen belső tartást, önállóságot, ami nem engedi, hogy folyton másoktól függjön a hangulatom. (Ez az a fajta tartás, amit egy-egy zeneszám ébreszt az emberben. Vannak zenék, amik egész egyszerűen meggyőznek, hogy bátornak kell lennem, és fellelkesítenek.)
Tegnap vettem észre, hogy így áll a helyzet, és eléggé elszomorított. De ma jó napom volt, úgyhogy már nem látom annyira borúsnak a helyzetet. Egész egyszerűen arról van szó, hogy van még mit tanulnom (az emelt szintű fizikán kívül).
Egyébként pedig bekerültem a nagyzenekarba! :D És az órarendem is jó lett, ezúttal mindenhová odaérek (tavaly volt egy-két iskolán kívüli elfoglaltságom, ahová mindig tizenöt percnyi késéssel zuhantam be). Remélem, sikerül beillesztenem valahová a rajzszakkört is!

[Ez a bejegyzést azért rakom ki most, mert elég hűen dokumentálja első érzéseimet a tizenegyedik osztállyal kapcsolatban. De meg kell mondanom, mostanra megváltozott a helyzet, kezdek beleszokni ebbe az életvitelbe. Valószínűleg azért voltam ilyen borúlátó, mert épp aznap volt egy csomó lyukasórám, és semmit sem tudtam kezdeni magammal, ráadásul túl kevés időt töltöttem a barátaimmal.]