Azért ez durva. Ma reggel megláttam a netes katalógusban, hogy van egy példány a Trónok harca angol kiadásából, elszaladtam a Központi Könyvtárba - és mire odaértem, valaki már előjegyezte! Akárki is volt az illető, szeretném biztosítani róla, hogy nem tette feleslegesen - ha csak egy fél órát késlekedett volna, most már én olvasnám... :)
Azért kivettem a többi kötetet (azokból kettő is volt). Most egy kicsit furdal a a lekiismeret, hogy valakinek épp miattam kell majd fél éven át kergetnie ezeket a könyveket (mint azt én teszem az elsővel), miközben én önmagukban nyilván nem fogom elolvasni őket. Még az is lehet, hogy idővel visszaviszem őket olvasatlanul, de talán valahogy sikerül hozzájutnom a Trónok harcához, és akkor mégsem cselekedtem teljesen feleslegesen.
Egyébként van valaki (kiléte homályba burkolózik), akinek a könyvtár katalógusa szerint 17-én lejárt a kölcsönzése. (Két napra rá - remélve, hogy az illető, akárcsak én, néha a türelmi idő végén szokta visszavinni a könyveit, ha ugyan nem egy-két napos késéssel - elszaladtam a könyvtárba, de legnagyobb csalódásomra nem találtam semmit, és kezdtem arra gyanakodni, hogy valaki szándékosan engem akar idegesíteni, tekintve, hogy vagy fél éve színét sem láttam egy könyvtári Trónok harcának sem, ellenben a villamosokon és buszokon számos kedves utastársam épp ezt a könyvet olvassa.) És bár elenyészően kicsi az esélye, hogy az a valaki épp ide fog tévedni, ha mégis így tenne, ezúton figyelmeztetem, hogy vigye vissza gyorsan a könyveit, mert elég meglepő adósságok tudnak így felhalmozódni, pedig igazából nem is nagy a büntetés, ha egy napra és egy könyvre számítja az ember.
Jó lenne, ha aztán az a Trónok harca-példány egyenesen hozzám vándorolna - de azért hagyjuk meg az egyenlő esélyeket a hajsza többi résztvevőjének is! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése