Közeleg a tél

Na, ezt sem bírtam nem kirakni. :3

Winter is coming

Megváltoztattam a blog kinézetét... De attól még elmentettem azt az előzőt, ami szerintem nagyon jól sikerült, és lehet, hogy jövő ősszel visszajön. :)
Igazából azért írok új bejegyzést, mert kezd elegem lenni Gwaine villódzásából a főoldalon. (Ami nem azt jelenti, hogy ezentúl nem ünneplem meg minden héten, amikor feltűnik a következő Merlin-epizódban. Tipikus fangirl lehetek.)
A következő hetekben sok dolgom lesz. Zenéből vizsgázom, előtte meg lesz koncert is. Zenekarral további kettő. Aztán lesz egy félévzárója a tánciskolának, meg két dolgozat a jövő héten (matekból és fizikából, a jelenlegi legfontosabb tárgyaimból). Aztán lesz egy kémiadolgozat is (bevallom őszintén, mind közül ez érdekel a legkevésbé). Időközben pedig jó lenne kitalálni, kinek mit adok karácsonyra...
Az a jó, hogy ez igazából csupa olyasmi, amivel szívesen foglalkozom (talán csak a kémiát leszámítva, de annyi baj legyen). Úgyhogy igaz ugyan, hogy rengeteg időre és lélekjelenlétre lesz szükségem az elkövetkezendő időben, viszont olybá tűnik, hogy nagyon szívvidító és inspiráló időszaknak nézek elébe!
A történetem tervei egyébként egész jól haladnak. A legtöbb gondom egyelőre a főszereplővel van - iszonyatosan nehéz kitalálni, hogy milyen legyen. Egyelőre úgy tűnik, hasonlítani fog hozzám - így valószínűleg igazibbnak fog tűnni, tekintve, hogy a magam észjárását értem a leginkább -, de egy kicsit félek tőle, hogy nem leszek képes még így sem igazán hitelesen megformálni. Az nagyon gáz lenne, ha ezek után túl tökéletesre sikerülne...:) A női főszereplőkkel mindig nehéz, mert vagy túl talpraesettek, vagy nebáncsvirágok - és mindkét típusból annyi van már, hogy az embereknek a könyökükön jön ki az egész. Jaj, annyira remélem, hogy sikerül megúsznom Mary-Sue-k nélkül!
A másik gondom az, hogy a történet (amelynek nagy része eleinte még előttem is homályba burkolózott), most, hogy kezd kitisztulni, egyre laposabbnak tűnik. Nem tetszik ez nekem... Tele kéne tűzdelni mindenféle epizódokkal, és ki kéne találni végre egy normális célt a sok küzdelemnek. A Mary-Sue-k mellett attól tartok leginkább, hogy az összes munkám eredménye egy huszadrangú valami lesz, amit még csak ponyvának sem lehet majd mondani... De amikor ez eszembe jut, megpróbálom szem előtt tartani, hogy eddig egy novellán kívül még semmilyen konkrét prózai művel sem tudok előállni, és hogy ez nagyrészt a saját magas elvárásaimnak köszönhető. Ha nem tetszik, amit írtam, majd elvermelem valahová, és soha többet rá sem nézek, de legyen már valami, könyörgöm! Még a legponyvább ponyva is jobb a semminél.

Gwaine!

Muszáj volt.
Ő Gwaine. (Jelen percben a kedvenc szereplőm a Merlin kalandjaiból. Aki valaha is találkozott már vele, az tudja, miért.)
http://24.media.tumblr.com/tumblr_lu81ulyODB1qfet1io1_500.gif

Középkori lovag

Húha. Ezt a zenét a Trónok harcához készítette Hilario Abad. Nekem nagyon tetszik. A vezérdallamot Stark-témának hívják...1.04-től 2.40-ig tart a kedvenc részem. :)
 Medieval Knight (Main Theme) by hilarioabad

Összegzés

Örülök, hogy ilyen vagyok, de néha komolyan félek, hogy el fogok tévedni. Annyira egyszerű és annyira hihetetlen lenne, hogy én, aki egész életemben az álmaimat kergettem, egyszer csak úgy elveszítsem az ösvényt a talpam alól, hogy aztán soha vissza nem keveredhetek... Egyetlen jó út van csak, és esetleg én nem leszek elég szorgalmas vagy spontán vagy bátor, hogy dolgozzak, kitaláljak vagy belépjek - és akkor aztán mehetek és számolgathatom a pénzt életem végéig. Utálom a pénzt, mert még én sem vagyok elég optimista ahhoz, hogy azt mondjam: nekem soha nem fog kelleni, én vagy álmodok és élek, vagy álmodok és éhen halok. Utálom a pénzt, mert kegyetlen vargabetűket kell leírnom miatta. A tűzzel kell játszanom: ha nem találom el szögmásodpercre pontosan, hogy mikor merre kell menni, akkor olyasmit fogok tanulni, ami nem is kell nekem, ami több szükséges kompromisszumnál, és akkor aztán örökre bezárom magam egy olyan életbe, amire sohasem vágytam. Ha viszont dacból (ó, ez annyira jellemző lenne) és lustaságból nem kötném meg a szükséges kompromisszumokat, akkor lenne csak igazán végem. Azt hiszem, én nem tudnám szeretni többet az idealista, szép elképzeléseimet az életről, ha miattuk kellene gürcölnöm és szenvednem. Szeretném, ha lenne családom, és ha lenne időm magamra. Nem akarok a létfenntartással törődni, de azt sem akarom, hogy örökké mások tartsák fenn az én létemet.
A következő éveim, attól tartok, azzal fognak telni, hogy az álmok és a valóság között fogok egyensúlyozni. Nehéz lesz, főleg, ha azt is számításba veszem, hogy vagy ezerféle pont és előny és hátrány és választás vezet engem ezer- meg egyfelé. Most már tényleg csinálni kéne valamit.