Egy hete, zenekaron nekem szegezték a kérdést, hogy én akkor első vagy második oboaszólam akarok-e lenni.
Hárman vagyunk összesen oboisták a zenekarban. Két társnőm csaknem azonnal tudta, melyikük melyik szólamban szeretne játszani: egyikük az elsőben (általában az első szólamé a főbb és érdekesebb dallam, amit jobban hallani), másikuk pedig a másodikban (ez többnyire kísérőszólam, ami fontos, de mindig vigyázni kell, hogy ne legyen túl hangos - nem a darab lényegét, hanem a háttérét adja). Én végül a második szólamot választottam, de aztán rájöttem, mit is szeretnék igazából - ez az oboatanárnőm érdeme, aki, miután tudomást szerzett a helyzetről, beszélt nekem a váltó elsőről.
A váltó első olyasvalaki, aki egyszer az első, egyszer a második szólamot játssza. Mindig a darabtól és a játékosok számától függ, melyiket. És én pont ilyen szeretnék lenni! Nem vezető, nem a legelső - de azt sem akarom, hogy el kelljen bújnom, és még csak ne is sejtsék, hogy egyáltalán játszottam a darabban. Szeretnék figyelmet kapni és dolgozni, de mindig szeretném én meghatározni és alakítani, hogy mennyit. Szeretnék szép dolgokat eljátszani, de nem szeretném, hogy mindenki hallja, ahogy (egy másik darabban) elrontom a nehéz szólót. Szeretnék olyasvalaki lenni, aki, ha kedve tartja, feladatot vállal és elvégzi, de akit nem kényszerítenek bele feladatokba. Aki rugalmas és életvidám, akit nem lehet csak úgy behajítani valamilyen skatulyába. És ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék másokkal együtt dolgozni! Nem, azt nagyon is szeretnék, de jó lenne emellett a saját képességeimet magamtól megtalálni és használni, hogy a csoportos munkában a saját karakteremnek megfelelően és szívből tudjak dolgozni.
Hát ez lennék én. A váltó első.
Tavaly tavasszal volt egy iskolai feladatom, amelynek kapcsán töprengtem rajta, milyen módon szeretnék viszonyulni más emberekhez és a velük való közös munkához. Meg kellett tervezni egy tévés műsort angolul, és az én forgatókönyvemet használtuk fel. Ekkor jöttem rá, hogy jól érzem magam ötletemberként, aki megírja a történetet és szerepet ad benne másoknak, de ő maga nem lép színre; akinek nem kell küzdenie az elismerésért, mert a különleges, egyéni feladatot és annak megoldási módját, amit magának választott, senki nem vitatja el tőle. Félig-meddig kívülálló, de ha kedve tartja, benne lehet az események forgatagában, sőt, ha akarja, ő maga mozgathatja az eseményeket...
Lényeg a lényeg: úgy tűnik, senkit sem zavar a zenekarban, hogy én most váltó első szeretnék lenni, úgyhogy íme, ezentúl minden rajtam múlik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése